Magyar Honvédség toborzás

Kiemelt illetményért indított toborzást a Magyar Honvédség A világ egyik legmodernebb harcjárművének kezelésére most kiemelt illetményért jelentkezhetnek a fiatalok a Magyar Honvédség kötelékébe. Aki a Lynx-zászlóaljhoz csatlakozik, bruttó 737 ezer forintos fizetéssel kezdheti meg katonai pályáját Hódmezővásárhelyen. „Az újonnan beérkező modern eszközeink kezelésére katonákra van szükségünk, és elkezdhetjük ezekhez az eszközökhöz szükséges toborzást is. Úgy is mondhatnánk, hogy embert várunk a vasra” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter augusztus 11-én pénteken, Szentesen a toborzókampány beharangozó rendezvényén. A Lynx („Hiúz”) egy páncélozott gyalogsági harcjármű, amely egy a világ legmodernebb haditechnikai eszközei közül. A hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál felálló úgynevezett Lynx-zászlóaljba várja most a fiatalok jelentkezését a Magyar Honvédség. A szolgálatból eredő fizikai követelmények, kiképzések, a modern haditechnikai eszközök kezeléséből adódó felelősség anyagi elismerését fejezi ki a bruttó 737…
Read More

TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A kezelés pontos időpontja: 2023. augusztus 10. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2023. augusztus 11-12. napjai, ugyanebben az időben. Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer, vagy Deltasect Plus 20 ULV szúnyogirtó koncentrátum. A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik. A lakosság részére javasolt intézkedések: A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A…
Read More

TÁJÉKOZTATÓ ÓVODAKEZDÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

Csökmő Nagyközség Önkormányzatának a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról szóló 17/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendeletének 15/B §-a alapján egyszeri óvodakezdési támogatás igényelhető. Az óvodakezdési támogatás összege: gyermekenként 5.000.-Ft Az óvodakezdési támogatást az igényelheti, akinek gyermeke az önkormányzat fenntartásában működő Játéksziget Óvoda és Mini Bölcsőde intézményben óvodai vagy bölcsődei ellátást vesz igénybe. a családjában az egy főre jutó jövedelem, nem haladja meg a szociális vetítési alap[1] összegének 500%-át (142.500.-Ft-ot). Az igénylés módja: Az óvodakezdési támogatást a Polgármesteri Hivatalban átvehető[2], vagy a honlapról letölthető „Kérelem óvodakezdési támogatás iránt” című formanyomtatványon lehet igényelni. A család jövedelméről a kérelmezőnek jövedelemigazolást nem kell csatolni, büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkoznia szükséges, hogy az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 500%-át (142.500.-Ft-ot). Az igénylés határideje: A kérelmet 2023. augusztus 16-tól szeptember…
Read More

TÁJÉKOZTATÓ AZ ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

Csökmő Nagyközség Önkormányzatának a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról szóló 17/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendeletének 15/A §-a alapján egyszeri iskolakezdési támogatás igényelhető. Az iskolakezdési támogatás összege: 8.000.-Ft/tanuló Az iskolakezdési támogatást az igényelheti, aki Csökmőn bejelentett lakóhellyel-, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik ésgyermeke általános iskola-, középiskola-, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatos tanulója/hallgatója, vagy nagykorú személyként közép- vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton tanul ésa családjában az egy főre jutó jövedelem, nem haladja meg a szociális vetítési alap[1] összegének 500%-át (142.500.-Ft-ot). Az igénylés módja: Az iskolakezdési támogatást a Polgármesteri Hivatalban átvehető[2], vagy a honlapról letölthető „Kérelem iskolakezdési támogatás iránt” című formanyomtatványon lehet igényelni. Az iskolakezdési támogatás igénybevételének jogosultságát a közép- és felsőoktatásban résztvevőknek iskolalátogatási-, vagy hallgatói jogviszony igazolással kell bizonyítani. A család jövedelméről a kérelmezőnek jövedelemigazolást nem kell csatolni, büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkoznia…
Read More

TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKVÉDELMI PÉNZBELI ELLÁTÁS KIFIZETÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

TÁJÉKOZTATÓ A GYERMEKVÉDELMI PÉNZBELI ELLÁTÁS  KIFIZETÉSÉVEL KAPCSOLATBAN Tájékoztatjuk a jogosultakat, hogy a gyermekvédelmi pénzbeli ellátás kifizetése 2023. AUGUSZTUS 17-ÉN (csütörtökön) 8.00-12.00 óráig és 13.00-15.00 óráig és  2023. AUGUSZTUS 18-ÁN (pénteken) 8.00-12.00 óráig   történik a Polgármesteri Hivatal Pénztárában készpénzes kifizetés formájában. Az átvételhez személyi igazolvány szükséges. Amennyiben a megadott időpont nem megfelelő meghatalmazott is felveheti a támogatást, ehhez meghatalmazás nyomtatvány igényelhető ügyfélfogadási időben a Pénztárban. A megadott időponton kívül a támogatás kifizetésére nincs lehetőség. Csökmő, 2023. július 25. Fülöpné dr. Kerti Judit sk. jegyző
Read More

III. fokú hőségriasztás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Országos Tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve az ország egész területére vonatkozóan 2023. július 15-én (szombat) 00:00 órától 2023. július 19-én (szerda) 24:00 óráig III. fokú hőségriasztást adott ki. Az előrejelzési adatok változása esetén a szükségessé váló hosszabbításról újabb tájékoztatást küldenek. Ennek hiányában a riasztás 2023. július 19-én (szerda) 24.00 órakor automatikusan érvényét veszti.
Read More

II. fokú hőségriasztás

Tájékoztatom, hogy az Országos Tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véveaz ország egész területére vonatkozóan 2023. július 10-én (hétfő) 00:00 órától 2023. július 12-én (szerda) 24:00 óráig II. fokú hőségriasztást adott ki. Az előrejelzési adatok változása esetén a szükségessé váló hosszabbításról újabb tájékoztatást küldünk. Ennek hiányában a riasztás 2023. július 12-én (szerda) 24.00 órakor automatikusan érvényét veszti.
Read More

Álláspályázat pénzügyi ügyintézői munkakör betöltésére

 A Csökmői Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet határozatlan idejű közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére. A munkakör betöltésnek feltétele a mérlegképes könyvelői szakképesítés megléte. A részletes pályázati felhívás megtekinthető a www.csokmo.hu honlapon (http://csokmo.hu/?p=3196) és a közszolgálati állásportálon:  https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/26895. A pályázat benyújtásának határideje: 2023.08.10. 16:00 óra. Az állás betölthető: 2023.08.21-től AllasHirdetes_Pénzügyi ügyintézőLetöltés
Read More